1886 őszén Bécsben orvosnak telepedtem le, s elvettem a leányt, ki már négy évnél régebben várt rám egy messzi városban. Itt visszanyúlva elmondhatom, hogy menyasszonyom volt oka, ha már nem azokban a fiatal éveimben lettem híres ember. Mellékes, de erős érdeklődés 1884-ben rávett, hogy meghozhassam Mercktől az akkor kevéssé ismert kokain alkaloidot, s tanulmányozzam pszichológiai hatásait. E munka közben nyílt alkalmam kiutazni jegyesemhez s újra találkozni vele, miután két évig éltünk egymástól távol. Hamar befejeztem a kokainról való vizsgálataimat, de közleményembe bevettem a jóslatot, hogy nemsokára bizonyára hallani majd a szernek további alkalmazásairól. Egy barátomnak, Königstein L. szemorvosnak pedig lelkére kötöttem, próbálná ki, mennyire lehetne a kokain érzéstelenítő tulajdonságait beteg szemnél értékesíteni. Mikor szabadságomról visszatértem, azt találtam, hogy nem ő hanem egy másik barátom Karl Koller (most New Yorkban él), kinek szintén beszéltem a kokainról végezte állati szemen a döntő kísérleteket s a heidelbergi szemészeti kongresszuson mutatta be. Koller tehát joggal szerepel a kokainnal való helyi érzéstelenítés felfedezője gyanánt, amely a kisebb Chirurgiában annyira fontossá lett, én akkori mulasztásomat menyasszonyomnak nem róttam fel.